Silvia Moreno-Garcia Mexikóban született, de Kanadában végezte el iskolai tanulmányait, és jelenleg is ott él. A British Columbia Egyetemen műszaki és biológiai tanulmányokat folytatott, a szakdolgozatát H. P. Lovercraft nőalakjairól és az eugenetikáról írta. Az első regénye, a Signal to Noise címmel 2015-ben jelent meg, témája a zene és a varázslat összefonódása Mexikóban. A könyv már előre jelzi mindazt, ami a későbbi műveire is jellemző lesz: a művek angol nyelven születnek, de többnyire Mexikóban játszódnak, átjárja őket a mexikói folklór és hitvilág. Az írónő kedvenc zsánerei közé tartozik a fantasy, a horror és a krimi - ő maga is ezekben a műfajokban tevékenykedik. Mexikói rémálom című történeten a Főnix Könyvműhely gondozásában jelent meg 2021. őszén.
ELŐZETES
Téma: Lassan kibontakozó, karakter vezérelt történet, kockázatos helyzetek és váratlan fordulatok, rémisztő és gyomorforgató jelenetek - evés közben nem ajánlott olvasni!
Első benyomás: Ne olvasd este/éjszaka ezt a könyvet, ha túl élénk a fantáziád. Ennek ellenére nem beszélhetünk egy kemény, Stephen King kaliberű horror regényről. Én is alapvetően egy nyámnyila vagyok e tekintetben, de szerintem ez a regény pont a hozzám hasonló embereknek készül, akik mégis szeretnék elmondani, hogy igenis olvastak már horrort. És közben nem csinálták össze magukat a rémülettől. Annyira.
Megjelenés: Egy kötetes, önállóan olvasható történet, aminek sajnos nem várható ebből kifolyólag folytatása. Magyarországon szeptemberben jelent meg a Főnix Könyvműhely gondozásában.
Figyelmeztetések: Sajnos van egy pár, nem könnyű olvasmány. Szexuális zaklatás, vérfertőzés, gyilkosság, kannibalizmus, rasszizmus, vetélés, csecsemőhalál, öngyilkosság, valamint alkohol- és dohányzási problémák
A könyvről
Elöljáróban mindenképpen szeretném kiemelni, hogy a könyv valóban hemzseg a helyesírási, elgépelési és stilisztikai hibáktól, ami minimálisan meg tudja akasztani az olvasást, viszont a történetet, a világot és a szereplőket, tehát magát az élményt nem rombolja a sárga földig. Ettől függetlenül ez egy jó regény. Ezért nem fogom megérteni, ha valaki emiatt pontozza le molyon a könyvet. Írd meg a kiadónak, írd bele az értékelésbe, vagy karcolj róla. De abba gondolj bele, hogyha egy friss olvasó odatéved, és meglátja, hogy a könyv jelenleg 72%-on áll, nem fogja elolvasni, mert az hiszi, a történet maga ennyire borzasztó. Nem nézi meg az értékelésed sem valószínűleg, aminek az utolsó részében mellékesen megjegyzed, hogy "Ja, amúgy a történet maga inkább 4*, nem fél." Rengeteg ilyen értékelés született a könyv adatlapján, ami szerintem elég elkeserítő, mert ennél sokkal többet ér a Mexikói rémtörténet.
Az első regény, amit az írónőtől olvastam, az a Jádeisten, árnyisten c. önálló regénye volt. Egyedi történetvezetés, mesterien felépített belső világ és jól kidolgozott karakterjellemek, azonban, ha választanom kellene a két könyv között, akkor azt mondanám, hogy a Mexikói rémtörténet jobban tetszett. Az első dolog, ami megragadott benne, természetesen a borító volt. Boy, csak pillants rá egyszer. Eszméletlenül gyönyörű, a színvilág totálisan illik a történethez. Ez, és maga a történet is hozzájárult ahhoz, hogy ennyire tetszett, sőt tovább megyek. Új kedvencet avattam, idén talán először.
A történetről
A történet szerint Noemí Taboada Magaslakba utazik, miután nyugtalanító levelet kap unokatestvérétől, aki segítségért könyörög, és mérgezésről, szellemekről, továbbá egy titokzatos végzetről ír. A lány nem is sejti mibe csöppent, milyen nehézségekkel és rémálmokkal kell majd szembenézni, miközben lassan megkérdőjelezi saját épelméjűségét is.
Imádkozom, hogy újra lássalak. El kell jönnöd értem, Noemí. Meg kell mentened. Nem menthetem meg magam, bármennyire is szeretném, fogoly vagyok, a kötelék vasként vág az elmémbe és a bőrömbe.
A Mexikói rémtörténet a posztkoloniális gótika kiemelkedő alkotása. Ez egy olyan történet, ami annyira elbizonytalanított, hogy nem egyszer azon kaptam magam, hogy tehetetlenül és kétségbeesetten próbálok kivergődni ebből a világból, távolságra vágytam köztem és a szavak, valamint a benne rejlő sivár és fojtogató borzalom között. És ugyanakkor totálisan képtelen voltam erre. Minél többet olvastam, még többet akartam olvasni. Mert, mint minden szörnyű varázslat, a Mexikói rémtörténet is olyan könyv, amely függővé tesz és nem ereszt.
Moreno-Garcia a gótikus műfaj ismerős vonásait használja – egy sötét, ködbe burkolódzó ház a domb tetején, egy udvarias, de velejéig rosszindulatú tulajdonos, aki bár gyönyörű, mégis dermesztően hideg, egy csapdába esett nő, aki két kézzel habzsolja az életet és az élvezeteket, és egy fenyegető borzalom, amely azzal fenyeget, hogy lassan, de biztosan mindenkit maga alá temet, és elnyel – de bőséges teret ad a műfaj korlátainak és az őket befolyásoló erőknek, hogy általa képes legyen megszólítani az olvasót.
A megrendítő horror mögött a regény célja a rasszizmus, a gyarmatosítás, az osztályok és a visszaélések kritizálása, elszámolás a történelemmel, és visszatekintés a múltba. Az írónő világos és hátborzongató prózáival egy árnyékokkal és köddel átitatott világot tár fel az olvasó előtt, ahol a valóság folyamatosan kicsúszik az ember kezéből, a múltat pedig rémálomként jeleníti meg. Noemí rémülete tompa és émelyítő részletekben bontakozik ki, és az aggodalom folyamatos pulzálása és növekedése olyan nyomasztóan erős, hogy szinte érezni a hátadon végig futó borzongást, Magaslak éber, dübörgő jelenlétét.
- Nem szerelemre teremtették ezt a házat.- Minden helyet szerelemre teremtettek - tiltakozott Noemí.- Nem ezt, és nem minket. Nézz vissza két vagy három generációra, amennyire csak tudsz. Nem fogsz szerelmet találni. Képtelenek vagyunk ilyesmire.
Apropó a helyszín, ahol gyakorlatilag az egész regény játszódik – Magaslak – önmagában is szereplőként funkcionál a történet szempontjából. Ez az eugenika - vagyis fajegészségtan - megszállottjainak, a Doyle családnak az ősi otthona, akiknek zsebeit a - többnyire - bennszülött dolgozók munkája által kibányászott ezüst tömte tele arannyal. Azonban ez az otthon elferdített utánzata valójában: ez egy hely, ahol a csend szakadékként ásít az itt élő emberek között, üregesen és visszhangosan. Egy hely, amely egyszerre korrupt és züllesztő - egy kígyó, amely a saját farkába harap. Uroborosz. Egy hely, amelyet egy régi és kiterjedt kárhozat emészt. Beágyazódott a penészes tapétába, beékelődött a ház támasztékaiba, minden sebszerű résbe, sötéten zúg a falak belsejében és olyan helyeken, amelyeket soha senki nem látott.
Ez a kárhozat már olyan régre és mélyre nyúlik, mint a gyökerek, és nemzedékeken át sarjadt ki újra és újra, mint egy gombafaj: a színes bőrű emberek végtelen álmainak, reményeinek történelme, amelyet a fehér emberek jóléte érdekében feláldoztak, a megalázottság, és a méltóság kérlelhetetlen és utálatos elkoptatása, amely nem ismeretlen sok színes bőrű ember számára. A Mexikói rémtörténet horrorja éppen azért annyira megrendítő, rideg és nyomasztóan sivár, mert ismerős. Ez a rasszizmus és az idegengyűlölet, a fehér felsőbbrendűség átdolgozása. Ha pedig ettől egy kicsit eltekintünk, elég ha a gazdag-szegény ember közötti párhuzamra gondolunk. Ugye nem is annyira más, és messze sem kellett menni hozzá? Mert ez nem mese, ez a gonosz és brutálisan megrázkódtató, kérlelhetetlen valóság.
Vannak nehéz helyek. Helyek, ahol maga a levegő nehéz, mert a gonosz súlya nyomja. Néha egy halál, de lehet más is, valami rossz a levegőben, ami bejut a testedbe, megtelepszik benne és legyűr. Ez a baj a Doyle-ok Magaslakjával.
A horror, mint műfaj hamis menedéket kínál: azért olvasunk horrort, hogy elmeneküljünk a valóságból, hogy érezzük a létezésünk lényegét a döbbeneten, szorongáson és kúszó rettegésen át, abban a biztonságos tudatban, hogy ez nem a valóság, és hogy szilárdan mi irányítunk. De nem jelentett megkönnyebbülést, hogy a regény végére értem ebben az esetben – mert ez az, ami az ajtódon túl létezik, valakinek a mindennapos valósága, és ettől nem menekülhetünk el.
A SZEREPLŐKRŐL
Van ennek a regénynek egy másik fontos aspektusa, amelyről beszélni szeretnék: a főszereplővel, Noemí Taboadával kapcsolatos előítéletek.
A Mexikói rémálom főszereplője nem az a bajba jutott leányzó, akinek egy szerető kedves és biztonságot nyújtó ölelésére van szüksége, és nem fog elájulni az első csúnyácska jelenet közepette sem. Noemí Taboada egy merész, tehetséges és rettentő kíváncsi társasági hölgy, aki szórakozásból férfiakra vadászik és teljes életet él az 1950-es évek Mexikójában. Gyönyörű iskolapéldája a többdimenziós karakterábrázolásnak: Noemí édes, mint a cukor, és olyan éles és fanyar, mint a citrom, és makacssága az élet szeszélyes örömeinek – a finom ruhák, a pezsgő partik és az émelyítő cigaretták – keresésében rejlik. Egyetlen elhatározása van az életben: antropológiából mesterfokozatot szerezni az Állami Egyetemen, amit a szülei úgy elleneznek. Noemí megnyugtató vehemenciával él, keserű haraggal egy olyan világgal szemben, amely meg akarja büntetni ambícióiért, az éhség - a tudásszomj - bűnéért. Mert a tudásra vágyó nő veszélyes: híján van a kötelességtudásnak, erkölcstelen és hajlíthatatlan, nem fogadja el, és nem veti alá magát a megfélemlítésnek, megaláztatásnak vagy a férfiak uralmának. Önálló, aki csak önmagának tartozik felelősséggel, ezért „kurvának” tartják, ezért ez a NŐ alig tud mit tenni: minden út le van zárva előtte.
Nagyon kedveltem Noemí karakterét, annyira szurkoltam neki. Üdítő főszereplője egy komor és dermesztően gonosz történetnek, nevezhetnénk kulcsfontosságúnak is akár. A szerző általa az olvasó számára olyan világot hoz létre, amelybe könnyen beleképzeli önmagát, átható élességgel mutatja be szorongásának nyers határait és kétségbeesésének csattanó sürgetését. Ennek eredményeként a Mexikói rémtörténet csendes történetszálain átívelő gyengéd manipulációja – amelynek a Doyle-ok által maga Noemí is alá van vetve – rettenetesen hatásossá válik. A Doyle család Noémi elleni üldöztetése – szándékos, hajthatatlan és szadista – úgy igyekszik megviselni a józan eszet, ahogy a víz lassan elkoptatja a követ is. Catalina - Noemí unokatestvérének - engedelmes szolgálóvá degradálása annyira meggyőző volt, hogy egy kicsit leizzasztott. Még rosszabb, hogy a saját bizonyosságaim úgy robbantak az arcomba, akár Noemí sajátjai. Mélységesen lehűtött, de le is nyűgözött. Lenyűgözött a szerző egyedi képessége, hogy az olvasói érzéseit az orruknál fogva vezeti, hogy csapdába csaljon, ingereljen és, hogy megmutassa az összes lehetőséget, és mégis ennek ellenére, menthetetlenül belezuhanjon ebbe az előre odakészített és beharangozott csapdába.
A jövőt nem lehet megjósolni - gondolta Noemí - és nem lehet megjósolni mi vár ránk. Abszurdum mást gondolni. De azon a reggelen fiatalok voltak, és belekapaszkodhattak a reménybe. A reménybe, hogy a világ formálható, kedvesebb és szebb hellyé alakítható. Ezért Noemí másodszor is megcsókolta a férfi, babonából. Amikor Francis újra ránézett, az arcáról rendkívüli boldogság sugárzott, és Noemí megcsókolta harmadszor is - ezúttal szerelemből.
Noemín kívül persze számos említésre méltó karaktere van a történetnek. Francis, a félénk, lovagias művész (oh, boy. Őt annyira imádtam, hogy az félelmetes. Ha azt mondom, hogy belőle sosem lehetett elég, akkor az igazság közelében sem járok. Fangirl moment, egy perc csendet kérek. Köszönöm.). De rajta kívül még ott van a csábító, gonosz és veszélyes Virgil, az irányító, és körülményes Florence, végül pedig mindenki ura és parancsolója, Howard Doyle. (Már a neve említésétől is kiráz a hideg.) Meg persze a bájos és kedves bajbajutott hercegnő, Catalina.
KONKLÚZIÓ
A könyv végére érve felriadtam a Mexikói rémálomból, egyszerre fellelkesültem, és kimerültem tőle. Szinte rémült megkönnyebbüléssel sóhajtottam fel, hogy száz oldalnyi visszatartott lélegzetet végre kifújhatok. Ennek ellenére azt kell mondjam, hogy utána napokig képtelen voltam lerázni magamról ezt a regényt. Ez az, amit egy jól megírt történet pozitív jelzője: csodálatos és szörnyű, és mint egy gyermekkori emlék, lehetetlen megszökni előle.
Nem H. P. Lovecraft , nem is Stephen King horrorja, ne is hasonlítsuk azokhoz a regényekhez ezt a történetet. Aki az előbb említett szerzőkön nőtt fel, és hasonló elvárásokkal indul neki a Mexikói rémálomnak, esetleg történelmi, etnikai vagy földrajzi leírásokra van kihegyezve, az csalódni fog. Ez a könyv nem erről szól.
Akik egy gyorsan kibontakozó történetre vágynak szintén csalódni fognak. A történet első fele lassú léptékben tárul fel, de annyit elmondhatok, hogy a második része minden előzetes kellemetlenséget megér. Nem tudom eléggé ajánlani ezt a könyvet azoknak, akik hosszú órákat szeretnének egy elhagyatott házban és annak vaksötét gyomrában eltölteni. Mert higgyétek el, ez a könyv elragad magával, és aztán el nem ereszt.
KÖNYVADATLAP
Kiadás dátuma: 2021. szeptember 1.
Besorolás: fantasy, horror, misztikus, romantikus
ISBN: 9786155999369
Goodreads: 3,70
Oldalszám: 344 oldal
Fülszöveg: Noemí Taboada Magaslakba utazik, miután nyugtalanító levelet kap unokatestvérétől, aki segítségért könyörög, és mérgezésről, szellemekről, továbbá egy titokzatos végzetről ír. Az eszes, ifjú hölgy otthonosabban mozog a bálok és koktélpartik világában, mint a világtól elzárt, komor házban, ahol ráadásul nem is fogadják szívesen, ám Noemí nem adja fel egykönnyen, és mindenképp megpróbál segíteni csapdába esett rokonán. A küldetés azonban nem várt nehézségekkel jár: miközben egyre mélyebbre és mélyebbre ás az erőszakkal és őrülettel teli múltban, Noemít vad, véres látomások, hallucinációk kezdik gyötörni. A napról napra szürreálisabbá váló helyzetben egyetlen szövetségese a család legfiatalabb tagja lesz: úgy tűnik, a félénk, kedves fiatalember őszintén segíteni akar, mielőtt a távozás végleg lehetetlenné válna Noemí számára.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése