2018. július 9., hétfő

, ,

Értékelés #12 - Frey Éva: Allegórium

Mielőtt belekezdenék az értékelésbe, muszáj egy gyors helyzetjelentést adnom. Most, hogy végre túl vagyok az érettségin, lezárultak a gimis éveim, azt hittem lesz majd időm végre az olvasásra. De naiv is voltam! Azóta talán még kevesebb időm van rá - három hete folyamatosan egy könyv fölött ülök, se kedvem, se időm befejezni vagy elkezdeni másikat, így sajnos arra jutottam, hogy mostantól nem lesznek recenziós olvasások, csak a magam kedvére fogok kirakni értékeléseket, persze ha lesz rá időm egyáltalán. 

Frey Éva: Allegórium



Most pedig vágjunk is a közepébe! Lehetőséget kaptam elolvasni Frey Éva Allegórium című könyvét, ami a Twister Media gondozásában jelent meg a júniusi Könyvhétre. Ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget a kiadónak, csodálatosak vagytok, hogy ennyi szuper könyvet hoztok el nekünk, olvasóknak!


Megjelenés: 2018. június
Kiadó: Twister Media
Oldalszám: 448 oldal
Besorolás: fantasy, kortárs
Fülszöveg: A ​Másfélék közöttünk járnak, beépültek társadalmunkba, ám megvannak asaját, sötét céljaik. Vérrel táplálkoznak. Napjaink technikai fejlődése egyre nehezebbé teszi számukra, hogy titokban tevékenykedjenek. Egyedül ráadásul még egy vámpírnak sem könnyű. Ezért a két mostohatestvér – Jevgenyij és Oleg – csoportot alakítanak, hogy együttes erővel próbáljanak meg életben maradni. Harmadik fivérük, Igor halálos ellenségük, akinek azonban meg vannak számlálva a napjai. A csupán tizenhét éves Nadja az ő rokona, bár a lány nem tud semmit származásáról, ahogyan a Másfélék világát sem ismeri, váratlanul mégis az események középpontjába kerül. Úgy tűnik, hogy Nadja élete döntő fontosságú a csoport – és talán a teljes faj – fennmaradása vagy eltűnése szempontjából. A Szentpéterváron, Rostockban és Helsinkiben játszódó nagyívű történet atmoszféráját az északi helyszínek zord hidege teremti meg. Intrikában gazdag, borongós, vérbeli vámpírregény ez, mely finoman felépített allegória is egyben. Hogy pontosan minek az allegóriája, annak eldöntése az olvasó feladata.


Már a Könyvhéten volt szerencsém találkozni az írónővel - csendes, szerény, visszafogott hölgynek tűnt. Aztán a kezembe vettem a könyvét, és pár oldal után megkérdőjeleztem a kezdeti benyomásom. Brutális könyv, brutálisan jó!

Az elején nehezen haladtam vele, nem könnyű olvasmány. Azok akik a limonádés, romantikus, könnyed olvasmányokat szeretik, ne kezdjenek bele, ha nem képesek leadni az elvárásaikból. Ha viszont valami újdonságra vágysz, ez tutira a Te könyved!

Az Allegórium egy sötét, durva világban játszódik a hideg Oroszország területén többnyire. Olvasás közben gyakran éreztem úgy, mintha egy hullámvasúton ülnék - néha izgatottan pörögtem a lapok az ujjaim között, máskor meg muszáj volt félretennem, annyira nem érdekelt. Voltak részek, amik túl voltak kicsit már magyarázva, emiatt unalmassá váltak, míg máskor pont azt éreztem, hogy nem volt elég, még több információt, cselekményt vagy magyarázatot akarok. A történet egyébként több különböző szálon fut, számos karakter szemszögébe nyerhetünk bepillantást és ezáltal jobban a történet részei lehettünk, sok mindent megérthetünk - csak kellő odafigyelést igényel azért ez, mert olyannyira ugrálunk a terek, személyek és cselekmények között, hogy gyakran sikerült elvesztenem a fonalat és nehéz volt újra megtalálni.

Mikor először nekiültem biztos voltam benne, hogy a tipikus Twilight, Vámpírnaplók vámpírjai köszönnek majd vissza a lapokról - szerencsére ez nem következett be! Annál sokkal többet és jobbat kaptam! Frey Éva egy olyan világot teremtett, melynek nem akarnál a részévé válni, sötét és veszélyes, zord mindenki számára. Mégis van benne valami egyedi, amire nem számítottál! Mélység és komoly gondolatok, filozófia és orvostudomány - pont az a plusz, ami manapság a legtöbb könyvből hiányzik. Ad valami útravalót az olvasóknak, ami még sokáig borzongatja majd a lelked, készülj fel rá!

A Másfélék elérték nálam azt, hogy a szereplők mögé nézzek, odafigyeljek minden apró mozzanatra, figyelemmel kövessem mindenki motivációját. Rengeteg réteget hántottam le olvasás közben, és mindegyik valami teljesen újat mutatott meg. Nem igazán szeretném a cselekményt részletezni, egyrészt mert elvenném a meglepetés erejét, másrészt meg annyi minden zajlik a könyvben, hogy képtelenség lenne röviden megfogalmazni. De bátran ajánlom a már érett és az idősebb korosztálynak egyaránt - mindenki ki tudja elégíteni a korának megfelelő igényeit ezzel a könyvvel!

Ha kedvenc szereplőt kellene kiemelnem, valószínűleg Inesszát választanám. Nem került közel a szívemhez a könyv végére senki rajta kívül, őt is csak az utolsó oldalak során kiáltottam ki kedvencnek végül. De amennyi ebben a könyvben a szereplő, biztos, hogy mindenki meg tudja találni a kedvencét majd! Különösen tetszett a majdnem népmesei befejezés, hogy mindenki megkapta végül azt, amit érdemelt. 

KONKLÚZIÓ

Összességében egy gyönyörűen felépített, elgondolkodtató, sötét és izgató történetet kaptam. Képtelenség, hogy bárki meg tudná bánni az elolvasását! Meleg szívvel ajánlom azoknak, akik szeretik a borzongató, nem átlagos "vámpíros" történeteket, ami megéri az árát is, mert bőven kapsz tőle meglepetést, ajándékot és gondolatokat. 

Köszönöm az írónőnek ezt a fantasztikus történetet! Annyira remélem, hogy nem ez lesz az utolsó könyv, amit tőle olvashatok!

HOGY AJÁNLOM-E?

Képtalálat a következőre: „yes gif”


ÉRTÉKELÉSEM
4-stars14-stars14-stars14-stars14-stars1

Rendelt meg most a Twister Media oldalán!

Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése