Egy rendhagyó bejegyzéssel készültem nektek. Egy magyar kezdeményezést szeretnék bemutatni nektek, amit 2017-ben indított útjára a Twister Media Kiadó. Még egy nem országos szintű ismertséggel rendelkező kezdeményezésről beszélünk, így úgy gondoltam, hogy érdemes lenne az emberek figyelmébe ajánlani - sok kezdő, szárnyait bontogató író számára lenne feltörési lehetőség. És épp aktuális is!
A [bekezdés] névre keresztelt program két éve töretlenül segíti az olyan szerzőket, akik még nem rendelkeznek bolti terjesztésű kötettel és pályájuk elején állnak. Kizáró ok nem lehet, ha szerzői kiadással már rendelkezik a pályázó, viszont már megjelent kötettel nem pályázhat.
Az érdeklődők egy nyitott hónap keretében küldhetik el pályamunkájukat, ami idén, 2019. június 1.és 30. közötti időszakra esik. A programra nem lehet lírai művel, illetve verseskötettel pályázni, illetve olyan művel sem, ami bolti forgalomba került már. Az érvényes pályamunka regény lehet mindössze! A művet egy háromtagú zsűri bírálja el - Gaborják Ádám, Pillér Emília Réka, Szabó István Zoltán és Rácz Attila. (A zsűri tagjairól bővebben ezen a linket találtok mindenféle érdekességet: https://bekezdes.twister.hu/bemutatkozas/)
Ezenkívül fontos még megjegyezni, hogy a megjelenési folyamat minden pénzügyi kiadását a kiadó fedezi, a szerzőt semmilyen költség nem terheli, így aki az anyagi vonzat miatt nem mert volna eddig pályázni, mindenképpen vegye a bátorságot ezek után! A kiadó vállalja a művek kiadásának teljes költségeit: a kézirat előkészítésétől a bolti megjelenésén át egészen a promócióig. Sőt, a kiadói szerződésben foglaltak szerint a szerzőt jogdíj is megilleti!
A pályamunka zsánerét/kategóriáját illetően érdemes még megemlíteni, hogy semmi komoly kikötéstől nem kell tartani. A 2017-es programban győztesnek választott regények között megtalálható a romantikus YA-n keresztül a sci-fin át egészen a grimdark fantasyig minden. Így idén és a korábbiakhoz hasonlóan az alábbi műfajok közül lehet csemegézni: fantasy, sci-fi, thriller/krimi, horror, romantikus, gyermek, Young adult és New adult.
És, ha bizonytalan lenne valaki az életkorát illetően, szeretném felhívni mindenki figyelmét arra, hogy a [bekezdés] programba minden 14. életévüket betöltött szerzőpalánta pályázhat. Számos olyan kiadó van, akik tizennyolc éves kor alatt nem vállalják fiatal írók műveit, legyenek jók vagy akár briliánsak, a Twister Media nem tartozik ezek közé.
(Egyébként szerintem ma, a 21. században nem szabadna, hogy egy olyan szám, mint az életkor határt képezzen egy olyan kreatív megnyilvánulás során, mint egy könyv megjelenése. Vannak dolgok, amiknél fontos és szükséges a nagykorúság, mint elvárás - de senki ne mondja azt nekem, hogy egy 16 vagy 17 éves személy ne lenne képes olyan művet írni, ami megfelel bármely, a kiadó által elvárt követelménynek. Ismerek olyan írókat, akiknek a művei semmilyen követelménynek nem, vagy alig felelnek meg, mégis kiadásban megjelentek. Neveket nem említek, mert semmi értelme nem lenne ennek, a múltat nem lehet meg nem történté tenni, de a jövőben remélem a kiadók változtatnak a hozzáállásukon. Nem azt mondom, hogy mindenkinek adjanak esélyt, aki csak beadja a kéziratát, de ne utasítsanak el mindenkit alapos indok nélkül, csak az életkorra hivatkozva.)
De a programra visszatérve, hogyha netalán tán nem keltettem volna még fel eléggé az érdeklődéseteket, szeretném bemutatni a korábbi győztesek már megjelent, vagy hamarosan megjelenő művét - amiket Ti is olvashattatok már, vagy épp hamarosan olvasni fogtok.
Az Utolsó (Young Adult), a Hetedvérig (Young Adult), illetve az Allegórium (Fantasy) borítójára kattintva elolvashatjátok hozzá az értékelésemet, mivel korábban volt szerencsém olvasni ezt a három nagyszerű művet - és hamarosan megtalálhatjátok a blogon az Eastern (Young Adult) értékelését is! Krausz Emma Osztályképéhez(New Adult) pedig személy szerint sajnos még nem volt szerencsém, de eddig csak pozitív véleményeket hallottam róla! Ezeken a könyveken kívül még várható Nagy Sándor Embertelen vidék (Fantasy) című műve is, ami nagy valószínűséggel a június Könyvhétre fog megjelenni, ha jól sejtem - ez lesz az utolsó mű a 2017-es győztes pályamunkák közül. De senki ne aggódjon! Már megvannak a 2018-as győztesek, akiknek ha minden igaz jövőre érkeznek majd a műveik!
Ugye, hogy Ti is halottatok már ezekről a művekről, esetleg olvastátok őket és szerettétek őket? Pedig szerzőik egyszerű, magyar emberek, akik mertek nagyokat álmodni és tenni is azért, hogy az álmaik valóra váljanak! Kövessétek az ő példájukat és használjátok ki a [bekezdés] által nyújtott nagyszerű lehetőséget!
A bejegyzésben csak a legfontosabb feltételeket, követelményeket foglaltam össze, a teljes listát itt találjátok meg: https://bekezdes.twister.hu/palyazat/. Ha pedig bármi kérdésetek lenne, keressétek a kiadót a honlapjukon keresztül: https://www.twister.hu/kapcsolat/.
Egyéb esetben pedig, ha esetleg a munkásságukra is kíváncsiak lennétek, javaslom látogassatok el A Bekezdés Bestiái facebook csoportba, ahol hátha meghozzák nektek a kedvet egy publikálási lehetőséghez, vagy ha csak kíváncsiak vagytok mi várható a Twister Media háza táján!
Van valaki, aki tervezi beadni esetleg a pályázatát ezen vagy egyéb tényezőkön felbuzdulva? Akinek van kedve írja meg kommentben akár!
Az Utolsó (Young Adult), a Hetedvérig (Young Adult), illetve az Allegórium (Fantasy) borítójára kattintva elolvashatjátok hozzá az értékelésemet, mivel korábban volt szerencsém olvasni ezt a három nagyszerű művet - és hamarosan megtalálhatjátok a blogon az Eastern (Young Adult) értékelését is! Krausz Emma Osztályképéhez(New Adult) pedig személy szerint sajnos még nem volt szerencsém, de eddig csak pozitív véleményeket hallottam róla! Ezeken a könyveken kívül még várható Nagy Sándor Embertelen vidék (Fantasy) című műve is, ami nagy valószínűséggel a június Könyvhétre fog megjelenni, ha jól sejtem - ez lesz az utolsó mű a 2017-es győztes pályamunkák közül. De senki ne aggódjon! Már megvannak a 2018-as győztesek, akiknek ha minden igaz jövőre érkeznek majd a műveik!
A bejegyzésben csak a legfontosabb feltételeket, követelményeket foglaltam össze, a teljes listát itt találjátok meg: https://bekezdes.twister.hu/palyazat/. Ha pedig bármi kérdésetek lenne, keressétek a kiadót a honlapjukon keresztül: https://www.twister.hu/kapcsolat/.
Egyéb esetben pedig, ha esetleg a munkásságukra is kíváncsiak lennétek, javaslom látogassatok el A Bekezdés Bestiái facebook csoportba, ahol hátha meghozzák nektek a kedvet egy publikálási lehetőséghez, vagy ha csak kíváncsiak vagytok mi várható a Twister Media háza táján!
Van valaki, aki tervezi beadni esetleg a pályázatát ezen vagy egyéb tényezőkön felbuzdulva? Akinek van kedve írja meg kommentben akár!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése