Mondj igent vagy nemet - A porondon: szerelmi háromszög

Ha azt hiszed, hogy nincs olyan, amit ne láttál volna már - szinte meglephetetlen vagy, akkor te még valószínűleg nem találkoztál egy csapatnyi vitatkozó könyvmolyjal. Komolyan, rémisztőek. Hozzájuk képest a bohóc az Az-ból kispályás, Samarát pedig kilométerekkel verik. Nem, nem bántani akarom őket. Ez tény, és kész.

Most valami rendkívül megosztó, és vitatott dologról szeretnék beszélni veletek.

Kérlek, tartsatok velem.

Szóval... szerintem a szerelmi háromszögek nem is annyira rosszak, mint gondoljuk.

Oh, valaki csak nem a levegőt kapkodja? Hogy hogy mondhatok ilyet?

Oké, oké. Tedd le azokat a paradicsomokat, mielőtt valakit eltalálsz velük és hallgass meg.

Bevallom a szerelmi háromszög egy eléggé elcsépelt, agyonhasznált kifejezés, különösen a romantikusnak címkézett könyvekben. Hatból négyben fix, hogy szerepel. De mindannyian tudjuk, ugye, hogy az éremnek két oldala van. Akármennyire unalomig ismételtnek is tűnnek, akadnak azért köztük igazi gyöngyszemek is. 

Szóval akkor miért is olyan rossz a többi?

Mert egyszerűen rosszul lettek megírva.

Uh, kimondtam. Tehát, a legtöbb író nem tudja, hogy milyen is egy jól megírt szerelmi háromszög.

Had mutassam meg miről is beszélek.

A tiszta győztes

Ha a cselekményben szerelmi bonyodalom van, akkor annak instant drámát kéne eredményeznie, az írótól az olvasó pedig elvárja, hogy ültesse bele abba a képzeletbeli érzelmi hullámvasútba, amit a fülszövegben már előre ígért. Tudjátok mégis mi rontja el a szórakozást végül? Hogy PONTOSAN lehet tudni, mi lesz a történet vége. Nem bizonytalanodom el, hogy na vajon, A B-t vagy C-t fogja akkor most választani. Nem, itt pontosan tudom, hogy A C ágyában fog kikötni, B pedig majd nyalogathatja a sebeit bánatában. Az író meg valószínűleg önelégülten vigyorog, hogy milyen "jó munkát" végzett, senki sem találja majd ki, hogy végül ki lesz a szerencsés befutó.. ah-ha, good job, sis/bro!

Hogy egy példát is említsek: Kasie új könyvében, még egy ovis, akinek a kezében nem volt még hasonló könyv, sem gondolná, hogy Masonnak van bármi esélye Xanderrel szemben. Ha az írónő egy szerelmi háromszöget akart kreálni, jelentem, nem jött össze. Halványan ugyan érződött egy kis dominancia Mason felől, de hamar tova is szállt - végig, egyértelműen Xander volt a befutó. Ezzel ellentétben Sarah J. Maas nagy sikerű regényében a Tüskék és Rózsák udvarában végig izgatott a feszültség, ami Rhysand és Tamlin között izzott, szinte majd belehaltam, hogy nem tudtam rájönni arra, hogy végül ki nyeri el Feyre szívét - egy pillanatra sem volt egyértelmű, kellő titokzatosság és kétely lengte körül ezt a vonalat a könyvben.

Még rosszabb, mikor már pontosan tudod a történet kimenetelét, az író mégis még mindig próbálja veled elhitetni, hogy azért a másiknak talán mégis van esélye. Tiszta időpocsékolás, általában inkább csak felidegesít az ilyen, minthogy felcsigázna.

A vesztes/alulmaradt udvarló

Egy jó kis szerelmi háromszögben az olvasónak mindkét oldalnak szurkolnia kellene, nem? Sőt tovább megyek, meg is kell értenie, hogy a főszereplő végül miért A oldalán köt ki, még ha nem mi olvasók nem is feltétlenül őt választottuk volna. Az egyik legjobb példa erre Cassandra Clare Pokoli szerkezetek trilógiája. Bár fejben már a legelején összeadtam Willt és Tessát, ugyanannyira odavoltam Jemért is. Hogy miért? Mert mindkét hősszerelmes ugyanannyira jól megírt, szerethető karakter, ugyanannyi időt töltöttek a lapok hasábjain és mindketten más dinamika szerint viszonyultak Tessához. Ezek szerint Jem ugyanannyira jó végső választás lehet, amennyire Will is az.

Tehát ahhoz, hogy egy szerelmi háromszög működhessen, mindegyik karakternek szüksége van egy kis szeretetre az írójától - saját történetre és megnyerő személyiségre egyaránt. Igen, Mal. Rád gondoltam...(Grisha trilógia) Könnyűnek hangzik, mégis sok író esik ebbe a hibába, és végül a szerelmi háromszög két versengő tagja totál más világ részei vagy csak szimplán seggfejek lesznek, akiket nem lehet szeretni. Példának okáért A Vörös királynő - az elejétől a végéig odavoltam Mavenért, hiába utálta meg valószínűleg az olvasók háromnegyede az első rész végére, viszont Cal hercegért már annyira nem rajongtam. Valahogy egyszerűen ő nem kapott olyan és annyi szeretetet, minta fivére, szerintem.

A BELSŐ ÉN

Eljött az ideje az egyik legborzalmasabb hibának mind közül - A siránkozás. Miért tömik tele az írók állandóan a könyveiket ezzel? Persze, egy szerelmi háromszöget nem lehet elképzelni enélkül, különben milyen lenne a cselekmény nélküle?

Például - ha lenne két lélegzetelállító férfi, kockás hassal és sármos mosollyal, akik értem harcolnak, biztos nem én lennék az egyetlen, akiben heves belső küzdelem folyna. Ugyanez történne akkor, ha a kiszemeltem köztem és egy másik személy között őrlődik. Ki ne szorongana ebben a helyzetben? A panaszkodás sokszor jót is tud tenni a léleknek. A probléma az, hogy az íróknak valami elképesztő tehetségük van ahhoz, hogy túlcifrázzanak mindent, addig míg végül megölik, felélesztik, majd újra megölik az olvasó könyv iránti lelkesedését. Tegye fel a kezét az, aki még nem vágott a földhöz könyvet, amiatt mert elege volt a főhős nyivákolásából! Ugye, hogy nem létezik ilyen személy.

Egy kis fájdalom és szenvedés azért minimum elvárt a szereplők között, de a túl sok rinyálás oda-vissza az őrületbe tud kergetni. Legszívesebben az író arcába ordítanám, hogy EZ NEM JÓ.

Az írók hajlamosak így megoldani a helyzetet, mikor a szerelmi háromszöget nem tudják elég gyorsan kibontakoztatni vagy mikor nem képesek félbeszakítani a cselekményt, mintha az magától folyna. 

És végül, hogy tisztázzuk - kell ez a fajta szenvedés, csak ne kelljen lubickolni benne.

A beállított idegesítő, érzéketlen hősnő

A legtöbb regény - amelyikben szerelmi háromszög van - középpontjában rendre hősnő áll. És valami okból kifolyólag általában a kezdetnek megismert okos, csinos, önzetlen és csodálatos hősnő végül komplett idiótává változik. Ezek után pedig minden amire képesek lesznek, hogy a szerelmük tárgyával törődjenek 0-24-ben, a könnyeikbe fulladva összeomoljanak és borzalmas döntéseket hozzanak, amik alapjaiban rengetik meg eddigi életüket. Szóval lányok, kérlek tegyétek sebességbe az életeteket és inkább a világ megmentésén aggódjatok. A fiúk tudnak várni...

Ami ennél is rosszabb tud lenni, az az, mikor a hősnő kibírhatatlanná válik a szerelmi háromszög tekintetében. Példának okáért America Singer a Párválasztó sorozatból. Na, ő az a tipikus női karakter, akit legszívesebben valami rendkívül nehéz dologgal vágnék fejbe. Egy szótárral például, vagy egy busszal. Mármint légyszi, vedd már komolyan Maxont, úgyis tudjuk, hogy őt akarod!!

Amikor egy könyvben a főszereplő a szerelmi háromszög rovására megy, ott valami nagyon nincs és nem is lesz rendben.

chliché chliché hátán

A szerelmi háromszög egy jól kihasználható, már-már unalomig felhasznált klisé. Hogy mi történik akkor, mikor az író nekiáll egymásra halmozni ezeket? Reménykedünk, hogy nem ütközünk jéghegynek, akár a Titanic 1912-ben.. Ez olyan érzés, mint mikor jengázunk a családdal - várjuk, hogy mikor hibázik a másik. Az egyik leggyakoribb esete ennek a kategóriának a legjobb barát vs új csillogó tárgy effektus. Hányszor olvastál már olyan könyvet, amiben az egyik udvarló az ősidők óta ismert barát szerepét tölti be - aki éppen most döntötte el, hogy lépéseket tesz az ügye érdekében -, míg a másik a új, áskálódásban ("valamiért") profi idegen?

Igen, valahogy én is így gondoltam - már meg sem tudnád számolni.

Mindezek ellenére, amit itt leírtam, még mindig reménykedek abban, hogy egyszer rám talál a tökéletes szerelmi háromszög, amit megéri végig szenvedni. Kritizálni persze mindig könnyű, de néha az igazságról is beszélni kell, nem?

Szerettek beszélgetni ilyen és ehhez hasonló témákról? Ha igen, írjátok meg esetleg az ötleteiteket, hogy szerintetek miről érdemes beszélgetni!
Szép estét mindenkinek!