Idén másodszorra sikerült kijutnom Könyvfesztiválra, ráadásul pont a születésnapomon! (Igen, én voltam az az idióta a rózsaszín "szülinapos lány" szalaggal. :D) Már nagyjából tudtam így második alkalommal, hogy körülbelül mire számítsak, így nagy meglepetésben nem volt részem - csak élményekkel gazdagodtam.
Már nyitásra terveztem kiérni, fél tízkor ott is voltunk és úgy terveztem, hogy bemegyek a Twister Media Blogger Workshopjára (nagyon vártam, mert hát kezdő bloggerként minden tanács és ötlet aranyat ér.). Sajnos végül nem jutottam el rá, de helyette gazdagodtam egy gyönyörű Vörös betűkkel példánnyal Blanka jóvoltából. Még egyszer köszönet érte! :)
Utána előkaptam a kis listámat és már csak a vásárlás volt hátra. Először elmentem a Móra Kiadóhoz a recenziós példányaimért (Cookie O'Gorman: Nindzsalány és Jen Klein: Rád hangolva <3). Nagyon aranyosak és segítőkészek voltak a Móra standjánál a hölgyek, nem is kellett sorban állnom olyan szupergyorsan sikerült az átadást lebonyolítani. Alig várom, hogy elkezdhessem őket! Utána átnéztem a Twister Media Kiadóhoz szintén recenzió (Anne Bishop: Holló a hollónak) miatt. Kaptam könyvjelzőket is, és én magam is elhagytam itt egy dedikált bookplate-t és könyvjelzőt - kíváncsi lennék, vajon hol fog majd felbukkani.
Ezután bekukkantottam még a Fumaxhoz az előrendelt Viszály kötetemért, majd felfedezőútra indultam. Osztálytársamnak kellett Tomor Anita könyvjelzőt vadásznom, illetve A medve és a csalogány című könyvet kerestem égre-földre. Végül a Könyvtündérnél fedeztem fel belőle pár példányt. Közben persze sétálgattunk a standok között kint és bent, meglátogattuk a Bookline buszát kávéért (Espresso és Espresso Macchiato), kaptunk gumicukrot és könyvjelzőket (Mondjuk egy Hatalom könyvjelzőt így is elhappoltam a 21. Század Kiadó standjától.), majd betértem még a Delta Visionhöz, ahol egy Elantris kötetet szereztem be - bár erősen befolyás alá kerültem, hogy esetleg ne csak egy könyvet vegyek a 2+1-es akció miatt. Majdnem meg is lettem győzve, de végül inkább a Gabonál beszereztem a Három dolgot mondj című könyvet Julie Buxbaumtól, ígéretet téve magamnak, hogy még idén megveszem az Elantris második kötetét, és a Locke Lamore sorozat első két részét is - szóval készülj Delta, mert jövööök!
Végül megejtettem még egy kedves molyos lánykával egy találkát, hogy a Mágikus ajándékozásos csomagot átadja - ami überfantasztikus lett és a Tövisek császárát kaptam meg tőle Mark Lawrence-től. (Ez volt az egyik legvágyottabb könyvem már vagy fél éve!) Szóval nagy volt a boldogság.
Ezután már lassan szedelőzködtünk anyával, és a hármas vonattal haza is jöttünk - így is öt lett, mire hazaértünk. De legalább csupa-csupa élménnyel és boldogsággal tértem haza - a kiadók hiper-aranyosak voltak mindenhol, egész nap mosolyogtak és csak úgy ontották magukból a szeretet a drága olvasók felé! A légkör barátságos volt, mindenki mosolygott és nevetett - öröm volt látni. Az egyetlen dolog, amit bánok, hogy nem jutottam el a vasárnapi Pierce Brown dedikálásra - ez nagyon elszomorít. A másik, amit elkeserített, hogy idén kicsit csalódtam a Könyvmolyképzőben - a megjelenések és sok más miatt is. Valahogy nem éreztem kényszert, hogy a fél életemet az ő standjuknál töltsem, vagy hogy a költőpénzem felét náluk verjem el. Amikor egyszer benéztem akkor is csak azért, mert egy másik osztálytársnőmnek kerestem egy könyvet - ami új megjelenés, és nem volt kint belőle példány!
Egyébként idén nem jártam egyetlen dedikáláson sem, valahogy az idei felhozatal ebből a szempontból nem fogott meg. Az események annál inkább - mint fentebb is említettem a Blogger workshopot -, de sajnos nem jutottam el egyikre sem, nem úgy jött össze. Majd jövőre biztos ott leszek legalább kettőn!
Összességében azonban minden szuper volt, alig várom a Könyvhetet (mert ott leszek!) és a jövő évi Könyvfesztivált, aminek idején remélhetőleg már pesti egyetemista leszek.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése