Idén májusban jelenik meg a Menő Könyvek gondozásában Kasie West újdonsága. A Távolság relatív egy üde, szórakoztató romantikus könyv, ami az elejétől a végéig megbabonáz és ámulatba ejt! Különleges olvasmány, amit minden generáció értékelni tud! Szeretném rettenetesen megköszönni a Menő Könyveknek a recenziós lehetőséget! Őrülten boldoggá tettetek vele, igazán hálás vagyok érte!
Megjelenés: 2018. május 25.
Kiadó: Menő könyvek
Oldalszám: 304 oldal
Besorolás: kortárs, romantikus, YA
Goodreads: 3,94
Sorozat része: nem, önálló kötet
Fülszöveg: A tizenhét éves Caymen Meyers úgy tanulmányozza a gazdag embereket, akár egy tudományos kísérletben, és sok évi megfigyelés után biztos benne, hogy csak egy dologra jók: pénzt költeni olyan felesleges holmikra, mint az anyukája boltjában árult porcelánbabák. Így amikor Xander Spence besétál a boltba, hogy a nagymamájának vegyen egy babát, elég egy pillantás, hogy Caymen megállapítsa, a fiú eszméletlenül gazdag. Bár a fiú vonzó, és ő az első, aki tényleg felkelti a lány figyelmét, Caymen elég okos ahhoz, hogy tudja, nincs esélye a fiúnál. Hiszen ha mást nem is tanult az anyukája intelmeiből, azt igen, hogy a gazdag emberek figyelmét nehéz felkelteni. Ám Xander ezentúl gyakran megjelenik az üzletben, dacára a lány erőfeszítéseinek, hogy elriassza. Caymen pedig, legnagyobb rémületére, élvezni kezdi a fiú társagát. Tudja, hogy az anyukája nem jöhet rá a dologra – nem fogadná el. Jobban szeretné, ha Caymen a helyi, csóró rockerfiúval lógna. Amikor Xander odafigyelése és kedvessége már éppen meggyőzné a lányt, hogy a gazdagság nem jellemhiba, ráébred, hogy a pénz sokkal nagyobb szerepet játszik a kapcsolatukban, mint gondolta volna. És hogy Xander nem az egyetlen, akiért aggódnia kell.
a könyvről
Egy dolog van, amit Caymen Meyers mindennél jobban megjegyzett azokból, amit az anyjától hallott: Sose bízz a gazdagokban! Az anyja bababoltjában dolgozva már rég megtanulta, hogy két fajta ember él a kis tengerparti városkában: akik gazdagok, és azok, akik mindenfélét árulnak nekik. Szóval mikor Xander Spence megjelenik az üzletben, hogy ajándékot találjon a nagymamájának, Caymennek azonnal baljós érzése támad. A szerencsétlen első benyomás és Caymen kezdeti bizalmatlansága (Xander valódi szándékait illetően) ellenére hamarosan felfedezik, hogy több bennük a közös, mint valaha gondolták volna. Miközben igyekeznek nem megfulladni a jövőbeli elvárások alatt, amiket a saját szüleik állítottak fel eléjük, Caymen és Xander egy küldetést tűztek ki célul, megtalálni életük igazi szenvedélyét - miközben egyre több és több időt töltenek együtt. De ahogy közeledik a végjáték, Caymenben felmerül a kérdés: vajon lehet-e kettejüknek igazi jövőjük, ha minden, amit csak maga előtt lát épp a távolság kettejük között?
és hogy mit gondolok valójában?
Bár Kasie-nek már jelent meg másik könyve is itthon (Ha valakit érdekel ez a Szívességből szerelem), mégis ez volt az első, amit volt szerencsém olvasni. Még nem tudom, milyen lehet a másik, de még be se fejeztem A Távolság relatív című könyvét, már meg is rendeltem a másikat. Miközben ezt írom, valúszínűleg át is vettem, már csak az idő hiányzik hozzá. Milyen kár, hogy azt nem lehet a csomaghoz kérni! Hogy egy kedves molytársamat idézzem: Egy olyan világra lenne szükségünk, ahol nem a multitasking, az érzelemmentesség és az idővel való versenyfutás az előny. Szerencsére a tudomány pont errefelé halad - majd meglátjuk, mi sül ki belőle.
A könyvre visszatérve - bár nem ez volt az idei kedvenc kortárs romantikus könyvem, mégis az a szellemesség és báj, ami megjelenik mind a 304 oldalon, megkönnyíti, hogy fülig beleszeressünk Kasie munkáiba. A távolság relatív (és minden bizonnyal a Szívességből szerelem is) tökéletes választás, ha egy könnyed, mulatságos olvasmányt vagy épp egy borzalmas olvasási válságra keresel gyógyírt. A könyv egy frissítő, vidám és élénk szerelmi történetet mesél el, amiben két különböző hátterű fiatal tér rá ugyanarra az útra, ami végül elvezeti őket a.... tudjátok, addig. Nem akarom lespoilerezni, derítsétek ki Ti mire is gondolok!
Egy műfajban, amiben a tömeggyártott főhősnők sora végtelen, Caymen a lélegzetvételnyi friss levegő. Az emberek többsége általában nem kedveli a hozzá hasonló szarkasztikus, cinikus főhősnőket, ezért nagy bátorság volt az írónőtől, hogy egy nem féltétlenül azonnal megszerethető karaktert állított a középpontba. A Caymenhez hasonlók rendszeresen a mellékszereplők táborát erősítik legnagyobb sajnálatomra. Bármennyire is megértem azokat, akik képtelenek azonosulni vele, aki humorral és szarkazmussal védekezik a nehézségek ellen, én rögtön magamat láttam egy kicsit visszatükröződni benne.
"- Nagyon összevesztünk anyuval.
- Miattam?
- Mennyire arrogáns vagy! Azt hiszed, hogy mindig minden rólad szól?
- Akkor mi miatt?
- Miattad.."
Az előítéletei a felső tízezer felé már annyi beleivódtak a csontjaiba, hogy nem csak magát, hanem lassacskán a környezetét és potenciális kapcsolatait is megfertőzi velük. Cayman hajlamos kizárólag a társadalmi és gazdasági helyzetük alapján megítélni az embereket, és bár sohasem vallaná be, de az előítéleteit páncélként viseli maga előtt, hogy megvédje magát az emberi kegyetlenkedés és elutasítás ellen - azoktól a dolgoktól, amiktől épp a legjobban fél. Mivel édesapja - aki fényűzésbe és gazdagságba született - elhagyta őket, amint kiderült, hogy apa lesz, Caymenbe szinte a születése óta bele van kódolva, hogy utasítson el mindenkit, aki csak egy kicsit is hasonló körülmények közül érkezett. Amennyire szeretettem Caymen sziporkázó személyiségét, voltak pillanatok, mikor a viselkedése az irritáció határait feszegette. Megértem, hogy miből jön ez a szigorú elutasítás, de néha már nevetségesen túljátszotta.Az elvakultsága, ahogy rögtön elkönyvelte Xandert egy mihaszna srácnak, aki a személyiségét is valószínűleg pénzzel szerezte, csak amiatt, ahogy öltözködött. Na, ez kicsit felbosszantott. Szerencsére ez ritkán volt igazán dühítő - az esetek többségében nálam mindent vitt Caymen szarkasztikus humora, ahogy a környezetére cinizmussal reflektált, megbotránkoztatva ezzel őket. Katartikus egy karakter volt, az biztos, hogy hozzá hasonlóval ritkán találkozni! Ritkán nevettek ennyit egy könyvön, de itt mintha minden sorába humor lenne kódolva, amin muszáj nevetni.
"Az érzések a legdrágábbak a világon."
Vele ellentétben Xander jó körülmények közé született - ő egy tipikus gazdag, kiváltságos srác túlságosan is sok magabiztossággal megtoldva. Bármennyire is akart szeretni, nem jött össze annyira, amennyire vártam. Néha kicsit úgy éreztem, hogy az írónő arra használta, hogy mégjobban demonstrálja, mennyire csodálatos is Caymen, mennyivel érdekesebb nála. Pedig tényleg minden meg volt benne, ami jó főhőssé teszi - a kitartás, amikor aprókat haladva, lassan és nem sürgetve cserkészi be a főhősnőt, a magabiztos és vicces riposztok, a romantikus gesztusok, a hűség és szenvedély. Egyszóval MINDEN. Tehát a hiba tutira bennem van, sajnálom. Remélem majd a többi olvasó helyettem is megszeretgeti, mert tényleg megérdemli! Emiatt is hiányoltam a váltott szemszöget - jó lett volna Xander oldaláról is tudni a történteket, hogy ne csak Caymen véleményére hagyatkozhassunk a szándékait és viselkedését illetően.
Hogyha van valami, amit mindennél jobban szeretek a romantikus történetekben, akkor az az évődés. Mint, ami Dant és Blairt jellemezte a Gossip Girlben például, tudjátok. Hajlamos vagyok az elfogultságra az olyan párokkal szemben, akik élénk adok-kapok mérkőzéseken csapnak össze, miközben a szeretet és a gyűlölet vékony határmezsgyéjén egyensúlyoznak. Megható volt olvasni, ahogy Caymen lassan hajlandó volt kitárni a szívét Xander felé, és bár ez visszafelé kevésbé volt észrevehető (Váltott szemszög, come on!), érezhetően ott volt a kémia kettejük között. Voltak olyan részei a regénynek, ami nem feltétlenül voltak szükségesek szerintem. Példának okáért Mason. A srácnak esélye sem volt labdába rúgnia Xander mellett, még csak igaz lehetőséget sem kapott soha a bizonyításra. Csak volt. Pedig úgy éreztem, hogy lett volna benne potenciál.
Egy másik fénypontja a történetnek Caymen és Xander kapcsolata mellett, az Caymen és az édesanyja viszonya volt. Tudni kell róluk, hogy közel állnak egymáshoz, bár hamar kiderül, hogy végülis nem eléggé. A különbség Caymen felfogása és a helyzet valósága között az egyik legérdekesebb pontja a történetnek. Abból kiindulva, hogy egy rettenetesen szűk helyen élnek, ahol magánéletre vagy személyes térre nincs is lehetőség, izgalmas látni, hogy néha egy világ választja el őket egymástól. Mindketten makacsul ragaszkodnak az igazukhoz és kevéssé értik meg, mire is van szüksége vagy mit akar a másik. Bár ez nem egy tipikusan jellemző anya-lánya magatartás, és pont ez benne a rendkívüli! Hogy egy ilyen ritka családi állapotot ábrázolt az írónő ennyire alaposan átgondolva és kidolgozva, fantasztikus volt olvasni róla. Nálunk itthon is hasonló a helyzet, szóval teljesen át tudtam élni a problémáikat, veszekedéseiket és béküléseiket.
A kapcsolatuk legérdekesebb része Caymen gazdagok iránti előítéletének eredete volt. Megrendítő volt nézni, ahogy Caymen lassan ráébred, hogy az előítéletei, véleménye és elvárásai, amit egész eddig igaznak vélt nem feltétlenül az egyetlen, amiben vakon hinnie kellene. Mert lehet az anyjának igaza, de annak az ő múltja és tapasztalatai az alapja, ezért nem tartozik teljesen a lányához is. Fájdalmasan nehéz az a pillanat, mikor a gyerek rádöbben, hogy nem feltétlenül kell aszerint élnünk és gondolkoznunk, ahogy régebben a szüleinktől láttuk, hallottuk. Éveket töltünk azzal, hogy mások világában, mások elképzelései és értékmódja szerint élünk, és közben elfelejtjük a sajátunkat élni. Kasie West nagyon ért ahhoz, hogy ezt az átmenetet - mikor a gyerekből hirtelen önálló gondolatokkal és elképzelésekkel rendelkező fiatal felnőtté válik - ábrázolja, kellő hitelességgel, amivel keserű emlékeket ébreszt bennünk, milyen is volt ez nekünk valamikor.
A kapcsolatuk legérdekesebb része Caymen gazdagok iránti előítéletének eredete volt. Megrendítő volt nézni, ahogy Caymen lassan ráébred, hogy az előítéletei, véleménye és elvárásai, amit egész eddig igaznak vélt nem feltétlenül az egyetlen, amiben vakon hinnie kellene. Mert lehet az anyjának igaza, de annak az ő múltja és tapasztalatai az alapja, ezért nem tartozik teljesen a lányához is. Fájdalmasan nehéz az a pillanat, mikor a gyerek rádöbben, hogy nem feltétlenül kell aszerint élnünk és gondolkoznunk, ahogy régebben a szüleinktől láttuk, hallottuk. Éveket töltünk azzal, hogy mások világában, mások elképzelései és értékmódja szerint élünk, és közben elfelejtjük a sajátunkat élni. Kasie West nagyon ért ahhoz, hogy ezt az átmenetet - mikor a gyerekből hirtelen önálló gondolatokkal és elképzelésekkel rendelkező fiatal felnőtté válik - ábrázolja, kellő hitelességgel, amivel keserű emlékeket ébreszt bennünk, milyen is volt ez nekünk valamikor.
A másik oldalról nézve viszont...
A legnagyobb problémám a történettel a befejezés volt. Egy párbeszéd kellős közepén ér véget a könyv - szóval rögtön csekkolnom kellett, hogy most vajon az én példányom végéről maradt-e ki pár oldal, vagy tényleg így ér véget. Mikor rákerestem egy esetleges második részre, csalódnom kellett. Nem találtam. Egy részről értem és nem bánom, hogy egy nyitott befejezést szánt a könyvnek Kasie, de még szükségem lett volna pár oldalra a teljesség érzése végett.
"- Nem akarod látni? Nem találkoztatok tizenhét éve.
- De veled sem találkoztam tizenhét éve.
A szemem szűrni kezd, és elhomályosul, de még visszatudom nyelni a könnyeimet.
- Be kell hoznom egy kis lemaradást, nem gondolod? Tíz perc elég lesz?
- Én ötre gondoltam, de majd meglátjuk, hogy teljesítesz.
Elmosolyodik.
- Hah, mégiscsak az én unokám vagy!"
Aztán voltak olyan részek, amiknél kérdéseim maradtak megválaszolatlanul vagy nem kaptam elég kielégítő választ rájuk. Caymen makacs tudásvágya, amivel az apja kilétét kutatta elég kiforratlannak tűnt, ahogy a jövője is. Semmit nem tudtunk meg arról, hogy végül milyen irányba indul el, vagy hogy mit fog kezdeni az apja, nagyszülei megismerésének lehetőségével. Vagy egyáltalán, hogy komolyra fordul-e a kapcsolata Xanderrel. Pedig ezek a szálak adnák az alapját egy ilyen történetnek szerintem.
De hogy ajánlom-e?
Értékelésem
Ajánlom azoknak, akik olyan történetnek keresnek, amiben a dráma és feszültség elhanyagolható, viszont annál több hangsúly van a szerelmen, az érzéseken és a reményen, hogy megtalálják önmagukat. Csatlakozz, és hagyd, hogy az írónő megtanítsa, hogy pénzen nem lehet boldogságot venni, megmutassa milyen egy kapcsolat, amiben össze-vissza szikrák repkednek és, hogy egy szellemes visszavágás néha vonzóbb lehet, mint bármi más a világon!
Ne hagyd ki ezt a király lehetőséget!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése