Susanna Clarke neve senki számára sem lehet ismeretlen, miután 15 évvel ezelőtt nagy sikernek örvendő Hollókirály című regényével berobbant a köztudatba. Első regénye először 2006-ban jelent meg magyar nyelven az Agave Könyvek gondozásában, az írónő pedig nem sokkal ezután váratlanul eltűnt. 2020 volt az az év, mikor ismét felbukkant, és rögtön nagy sikert aratott mámorító, hipnotikus új regényével, mely egy álomszerű, alternatív valóságban kalauzolja el az olvasót. Ez pedig nem más, mint a Piranesi.
Kiadás dátuma: 2020. szeptember 17.
Besorolás: fantasy, naplóregény
ISBN: 9789634198000
Fordította: Molnár Berta Eleonóra
Goodreads: 4,35
Oldalszám: 224 oldal
Fülszöveg: Piranesi háza nem hétköznapi épület. Termei végtelenek, folyosói végeláthatatlanok, falait pedig sok ezer különféle szobor borítja. A labirintusszerű csarnokok közt egy bebörtönzött óceán terül el, hullámok emelkednek mennydörögve a lépcsőházakban, pillanatok alatt árasztva el a termeket. De Piranesi nem fél; ismeri a dagályokat, ahogyan a labirintusban is eligazodik. Élete a ház felfedezéséről szól. Rajta kívül még egy ember él a házban, a Másik nevű férfi, aki hetente kétszer meglátogatja Piranesit, hogy a segítségével a Nagy és Titkos Tudás nyomára bukkanjon. De kutatásai során Piranesi bizonyítékot talál egy harmadik személy létezésére is, és egy szörnyű titokra kezd fény derülni, mely a Piranesi által ismert világon túlra nyit kaput.
Vigyázat! Nyomokban spoilert tartalmaz!
A Piranesi merőben különbözik Clarke korábbi munkájától. Egy viszonylag vékony műről van szó (legalábbis a több, mint 1000 oldalas Hollókirályhoz képest), ennek ellenére nem szabad félvállról venni, a könyv terjedelme semmi esetre sem ront a történet minőségén! A két mű köszönőviszonyban sincs egymással, így aki a Hollókirályt szerette, azoknak üzenem: a Piranesi egy egészen másik történet minden szempontból. A könyv során naplóbejegyzéseken keresztül meséli el az olvasónak Piranesi a saját történetét, aki egy márványszobrokkal teletűzdelt, időtlen épület végtelen, dagállyal mosott termeiben, vagyis a Házban él. Az óceánnal elárasztott alsó emeletek, és a felhők között lévő felső emeletek között, a földszinten él Piranesi, aki csarnokról csarnokra járva, aprólékos műgonddal feljegyzéseket készít a Ház minden négyzetcentiméteréről.
A TÖRTÉNETRŐL
Az olvasás során először két dologra lettem figyelmes. Először is: A történetet egy rendkívül különös helyen játszódik, amely nyilvánvalóan titkokat rejt. Folyamatosan azon gondolkodtam, hol is lehetünk. Vajon a Ház egy létező hely, vagy esetleg egy kitalált világ része? Vagy épp csupán Piranesi fejében létezik csak, és valamiféle őrült álom része? A második, ami szembeötlött azok Piranesi eszméletlen feljegyzései voltak! Na nem azért, mert olyan dolgokat tárt fel az olvasó számára, amik hű, de izgalmasak lettek volna - a különféle szobrokról szóló leírások, és a Házban élő madarak viselkedésének bemutatása, őszintén szólva engem eléggé hidegen hagyott, bármennyire is művészi leírások voltak -, hanem mert a munkái és írásai akár egy igazi tudósé is lehettek volna. „Kutatása” mindvégig szisztematikus rendszerben zajlott, naplóit indexekkel látta el a későbbi hivatkozás céljából, ezen kívül megfigyelte az árapály mozgását, és hogy mikor öntenek el bizonyos szinteket azon a területen, ahol él. Bár leginkább saját magának, a felfedezés örömére végzi ezeket a kutatásokat, néha azonban a Másik, aki minden kedden és pénteken találkozik vele, küldetésekre küldi, hogy megtudjon bizonyos dolgokat a saját "kutatásai" számára.
Ennél többet pedig nem igazán tudok leírni anélkül, hogy lelőném a történet lényegét és izgalmát. A könyv részben allegória, részben útleírás, részben személyes filozófiai tartalom. Annyit azért elárulhatok, hogy a történetnek van igazi cselekménye, tehát nem leírások sorozatából áll, ezenkívül én izgalmakban és rejtélyekben gazdagnak éreztem. Innentől kezdve igyekszem majd csak annyira homályosan fogalmazni, hogy még nem rontsam el a felfedezés élményét annak, akire még vár. Előre is elnézést, ha emiatt egy kicsit értelmetlen leszek!
Piranesi segíti a Másikat a Nagy és Titkos Tudás felkutatásában, ami egy olyan hatalom megszerzésére szolgál, amivel aztán képessé válnak a különböző elmék irányítására, az örök élet elérésére, és az átváltozás művészetére. Ám amikor Piranesi megkérdőjelezi mindazt, amit eddig tettek, és hogy egyáltalán tényleg szüksége van-e ezen ismeretek megszerzésére - ha létezik egyáltalán -, a Másik feltárja Piranesi számára korábbi emlékezetkieséseit. A dolgok pedig egyszerűen nem állnak össze. A Másik szerint olyan beszélgetéseket folytattak, amelyekre Piranesi nem emlékszik, és szerinte biztos, hogy soha nem történtek meg. Tehát Piranesi mindent megtesz annak érdekében, hogy utánajárjon mindannak, amit a Másik szerint elfelejtett, és kitalálja, hogy vajon a saját elméje űz tréfát vele, vagy talán a Másik az, akivel nincs minden rendben. Egy napon egy ismeretlen jön a Házba, és az általa hozott tudás totálisan felforgatja a Piranesi által ismert világ egészét.
Ezeknél a könyveknél kívánom, hogy bárcsak okosabb lehetnék, és átlátnám a magasabb szintű összefüggéseket, és talányokat. Noha sok vallási utalást felfedeztem, a hitről és az emberi életről, biztos vagyok benne, hogy annyi minden felett átsiklottam! Clarke mesterien bánik a nyugati irodalom hagyományaival, miközben mély tartalommal látja el a történetet. Ez a könyv szinte kívánja, hogy újra és újra elolvassák, nemcsak azért, mert egy egészen más történetre bukkanunk, ha már pontosan tudod, hogyan fog végződik, hanem azért is, mert a figyelmed elterelődhet végre a rejtély megfejtéséről egészen más, fontosabb dolgokra. Hihetetlen, hogy Susanna Clarke képest volt egy ilyen zárt (és hatalmas) világot ennyire élénken és élettelin ábrázolni. Mindössze két személy, Piranesi és a Másik él a Házban (Igen, Piranesi, és természetesen a madarak és a halak), de az, ahogy Piranesi a szobroknak jelentést ad, úgy éreztem, mintha ők maguk is valódi karakterek lettek volna Mindennek a tetejében pedig az írónő fontos tanulsággal látja el az olvasót: Még az ártatlanoknak is meg kell szenvedniük tetteik következményeit.
Ezeken kívüli Piranesi egy rendkívül egyszerű ember, aki szorgalmasan végzi „munkáját”, egyértelműen művelt ember benyomását keltve. Egyszerre ügyes és hiszékeny, megbízható és szükségtelenül gyanús. A saját szavaival olvasni róla elképesztő volt, különösen azért, mert végigkövethettük a személyiségének a fejlődését. Maga a Ház is nagy benyomást tett rám, ami kissé meglepett, mert bármennyire is gyönyörűen lett lefestve, lényegében egy csarnokegyüttesekből álló, szép szobrokkal - amik ebben a világban az elveszett tudást ábrázolják - elhalmozott épület. Még ha Piranesi karaktere nem is tetszett volna, Susanna Clarke írása mindent pótolt. Nem különösebben derítő könyv, mégis olyan hangulatot teremtett, amire nem sok író képes. Imádtam a kísérteties légkört, azt az érzést, hogy nem mindig értettem a teljes igazságot, hogy egy nem egészen megbízható elbeszélőt követhettem végig ezen a márványszobrokban, és mesebeli csarnokokban gazdag labirintuson keresztül.
KONKLÚZIÓ
A Piranesi olyan könyv, amelyről nehéz értelmesen írni. Tapasztalatot igényel. Ha Piranesi-t gyönyörűnek, megindítónak, szívfacsarónak vagy akár csak lenyűgözőnek nevezzük, akkor az még az igazság közelében sem jár. Sokáig velünk marad, és megválaszolatlan kérdésekkel gyötör. Ha olyan ember vagy, aki megijed a horrorkönyvektől, de mégis valami hangulatosat akar a halloweeni időszakra, akkor ezt pont Neked ajánlom. Nincsenek "jumpscare" jelenetek, se zombik vagy szörnyek, akik megpróbálnák kiszívni az ember a lelkét, de ennek van egy ilyen lappangó beütése. Amikor tudod, hogy van valami a sötétben, de amikor felkapcsolod a villanyt igazából nincs is ott semmi, hiába tűnt úgy. Ez nem egy horror könyv, mégis sokszor éreztem, hogy libabőrös leszek. A vége eléggé keserédesre sikeredett, ám ennél jobb befejezést nem is tudtam volna elképzelni ennek a nem mindennapi történetnek.
Ti bejárnátok a Ház végtelen és időtlen csarnokait Piranesi társaságában?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése