A szemfülesebbek már észrevehették, hogy molyra kikerült a Lehullott csillagok sorozat második része, ami a Széttört világ címen fog magyarul megjelenni, bár egyelőre azt még nem tudni, pontosan mikor, de elméletileg még 2017 őszén megjelenik. Ugyan magyar borítót még nem kaptunk hozzá, de a fülszöveg bárki számára megtekinthető az alábbi linken, illetve ide is beillesztem, hátha valakinek könnyebb itt elolvasni.
Az Avon fiatal világ, de az utóbbi néhány évtizedben a kolonizációs erőfeszítések megtorpantak, és a bolygó felett állandóan felhős az ég A helyiek úgy gondolják, hogy a bolygó fejlődését irányító vállalat csak az időt húzza, megakadályozva, hogy az Avon teljes körú , politikai jogokra tegyen szert. Jubilee Chase-t az avoni katonák Lee Chase századosként ismerik, aki nem ismer lehetetlent, és tiszteli a katonáit, de a maximumot követeli meg. A lázadók szemében hideg szívű, lelketlen gyilkos. De amikor Flynn Cormac fegyverrel elrabolja, mindkettejük élete örökre megváltozik.
A könyv eredetileg 2013. decemberében jelent meg, és összesen 390 oldal. Maga a sorozat a sci-fi, young adult és a romantika vonalat képviseli. Kicsit Beth Revis Túl a végtelenen című könyvéhez tudnám hasonlítani, ha azt valaki ismeri. A fordító Ipacs Tibor lesz, aki a sorozat első részét is fordította, de ezen kívül az ő nevéhez fűződik még a Reboot sorozat is például.
Személy szerint én már nagyon várom a megjelenést, anno még a Budapesti Könyvfesztiválon szereztem be az első részt, azóta reménykedek a folytatásban. Gondoltam rá, hogy beszerzem angolul, de ezt az élményt csak magyarul vagyok hajlandó befejezni elsőre. Úgyhogy..
Kedves Könyvmolyképző!
Légyszi, légyszi siess azzal a megjelenéssel!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése